Dupla telt ház előtt mutatták be a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar gyakorló színpadi énekes előadóművészet posztgraduális képzésében részt vevő hallgatók legújabb produkcióját. Lehár Ferenc A víg özvegy című operettjének legfrissebb újraértelmezésében énektudásuk mellett színpadi felkészültségükről, előadóművészeti tudásukról is meggyőzték a közönséget az egyetemi modult ezúttal is eredményesen teljesítő hallgatók.
Hírek
Pénteken debütált az oDEonban Presser Gábor és Sztevanovity Dusán legendás musicalje, egy egészen új köntösben. Az időtlen darabot a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival karöltve keltette új életre a Debreceni Egyetem társulata kortárs hangvétellel, melyet a nézők vastapssal jutalmaztak.
Esküt tett a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Karának (BTK) csaknem száz végzőse, akik alap- és mesterszakon, nappali és levelező tagozaton, valamint szakirányú képzés keretében végezték tanulmányaikat. A frissen avatott bölcsészek a Főépület Díszudvarán január 30-án, pénteken rendezett ünnepségen vehették át oklevelüket az intézmény és a kar vezetőitől.
Rangos elismerésben részesült a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Konfuciusz Intézetének kínai igazgatója. A Tiencsini Idegennyelvi Egyetem vezetése az általuk működtetett hét intézmény vezetői közül 2025-ben Cui Xianjun-t tüntette ki az év legjobb kínai igazgatója címmel.
Pénteken debütál az oDEonban az az időtlen musical, melyet egy feltörekvő rendező, Csáki Benedek öltöztetett új köntösbe. A Debreceni Egyetem színházában már gőzerővel folynak a próbák, hogy a telt házas premieren egy új generáció szemüvegén át láthassák a nézők a nyolcvanas évek talán legnépszerűbb valóságos meséjét.
A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány és a Debreceni Egyetem meghirdette a GTIDEA-DE Publikációs Díj idei pályázatát. A fenntartó alapítvány kuratóriumának és az egyetem vezetésének célja, hogy publikálásra ösztönözze a kutatókat, illetve népszerűsítse a tudományos életpályamodellt. Ebben az évben is az ösztöndíjat meghirdető testület hozza majd meg a végső döntést arról, kik érdemesek a Publikációs Díjra.
A Debreceni Egyetem Műszaki Kar 15 hallgatójának 34 fotója látható péntekig, január 30-ig a Hajdú-Bihar Vármegyei Építész Kamara Sarló utcai székházában. A Kelet-Magyarország Kortárs Építészete című hallgatói fotópályázat jelentkezői 60, régiónkban található kortárs épület közül választhattak témát maguknak.
Fennállásának 25. évfordulójához érkezett a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK), mely az elmúlt negyedszázadban a régió és az ország egyik meghatározó tudásközpontjává vált. A jubileum alkalmából egész évben tudásbővítést és együtt gondolkodást elősegítő rendezvénysorozattal ünnepel a DEENK.
Gyakorlatorientáltság és értékközpontúság jellemzi a Debreceni Egyetemen a tanárképzést. A DE Pedagógusképző Központja a szeptemberben induló tanévben is úgy koordinálja az intézményben zajló oktatást, hogy a tanári pályára jelentkezők a lehető legalaposabban elsajátíthassák a szakma minden elemét, emellett arra is törekednek, hogy erősödjön a hallgatókban a hivatástudat. Forisek Péter főigazgató szerint az elmúlt években vonzóvá vált a pedagóguspálya, köszönhetően az intézmények közötti együttműködéseknek és a jól szervezett életpályamodellnek.
Ismertették kutatási programjaikat és eddig elért tudományos eredményeiket az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program intézményi nyertesei. Az öt hónapos támogatásban részesült díjazottak számára a Debreceni Egyetem Tudományos Igazgatósága január 26-án, hétfőn a Főépület Karácsony Sándor termében rendezett szakmai tanácskozást, amelyen három szekcióban 18 előadás hangzott el.