A képzés menete

 

 

 

 

Általános

A Debreceni Egyetem HTDI doktori iskolájában, azon belül a Pszichológiai Programban a PhD képzésben a fokozatszerzés a Debreceni Egyetem doktori szabályzatával összhangban zajlik. Általánosan a következők érvényesek:

A teljes PhD program alatt legalább 240 kredit (félévenként lehetőleg arányosan elosztva) megszerzése szükséges, ami a tanulmányi, kutatási, oktatási, publikációs stb. tevékenységekből áll össze. A tárgyakat a Neptun rendszerben veszik fel a hallgatók, témavezetőjükkel való konzultáció után.

A hallgatók minden félévben elkészítik maximum egyoldalas beszámolójukat a félév során végzett azon tevékenységeikről, melyek végső soron a fokozatszerzést célozzák (Féléves beszámoló benyújtására alkalmas nyomtatványt lásd a nyomtatványok között). A PhD ügyeket menedzselő intézeti ügyvivő szakértőhöz e beszámolókat a témavezetőik aláírásával eljuttatják, csakúgy, mint a Neptunból nyomtatott tárgyteljesítési lapot, melyen a teljesített tárgyak a Neptun-kóddal, kreditértékkel, oktatói aláírással és érdemjeggyel szerepelnek. 

A komplex vizsgáig tartó időszakot

Képzési-kutatási szakasznak nevezik (az első négy félév). A komplex vizsga a doktori képzés során, a negyedik félévben, a képzési-kutatási szakasz lezárásaként és a kutatási és disszertációs szakasz megkezdésének feltételeként teljesítendő vizsga, amely a hallgató tanulmányi és kutatási területen elért előmenetelét méri és értékeli.

Ahhoz, hogy valaki a 4. félév során komplex vizsgára jelentkezhessen, ami a 4. félév végén van, az előző 3 félévben legalább 90 kreditet kell összegyűjtenie. Ezek közé tartoznak mind a képzési (tanulmányi) kreditek, mind a kutatási kreditek. Tanulmányi kreditből minimum 12, maximum 20 kreditre van szükség, amiből 4 kredit akár a társprogramok (Neveléstudomány, Filozófia, Szociológia) által hirdetett, és a pszichológiai program hallgatói által felvehető kurzusból is származhat, de ilyen társprogrami kurzusokat nem kötelező abszolválni. A Debreceni Egyetem szabályzata szerint a komplex vizsga előtt minden képzési kredit, amit a doktoranduszra az adott doktori iskola előír (pl. kötelező kurzusok), szintén teljesítve kell, hogy legyen. Ilyen az  Általános kutatási ismeretek. A pszichológiai doktori programban a komplex vizsgára olyan hallgatókat bocsátunk, akiknek van a disszertációjukhoz kapcsolódó, a képzés ideje alatt közlésre elfogadott publikációja, ettől csak kivételes esetben, egyéni mérlegelés alapján tekintünk el.

A komplex vizsga

A komplex vizsgára írásban kell jelentkezni (jelentkezési lap kitöltésével, Jelentkezési határidő: március. 31.). A komplex vizsga előtt a témavezető értékeli a doktorandusz teljesítményét, és nyilatkozik arról, hogy javasolja-e a fokozatszerzési eljárás megkezdését.

A komplex vizsga két fő részből áll: az egyik részben a vizsgázó elméleti felkészültségét mérik fel („elméleti rész”), míg a másik részben a jelöltnek számot kell adnia a kutatási területen elért előrehaladásáról („disszertációs rész”).

A komplex vizsga elméleti részében a jelöltnek két tantárgyból/témakörből kell vizsgáznia, vannak főtárgyak és melléktárgyak. A hallgatóknak előzetesen ki kell választaniuk a fő- és melléktárgyukat, ezek megjelölésével kell jelentkezni a komplex vizsgára. (Szakpszichológusok esetén a melléktárgytól eltekintünk). A vizsgatárgyakról a hallgató konzultál a témavezetővel. A vizsgához tartozó szakirodalmat a vizsgázó és a vizsgabizottság kölcsönös egyeztetés alapján a vizsga előtt minimum 2 hónappal kijelöli.

A komplex vizsga disszertációs részében a vizsgázónak (power point prezentációval támogatott) maximum 20 perces előadás formájában kell számot adnia a vonatkozó szakirodalom ismeretéről, beszámolnia kutatási eredményeiről, ismertetnie kell a doktori program második részére vonatkozó kutatási tervét, valamint a disszertáció befejezésének és az eredmények publikálásának javasolt ütemtervét.

A doktorandusz egy alkalommal megismételheti a sikertelen komplex vizsgát. A megismételt vizsgát ugyanazon vizsgaidőszakban kell megtartani, a 2. félévben augusztus 31-ig.

A komplex vizsgától az abszolutóriumig

Itt kezdődik a Kutatási-disszertációs szakasz.

A doktorandusz csak a komplex vizsga sikeres teljesítése és a 4. félév végéig összesen 120 kredit megszerzése után iratkozhat be a doktori program ötödik félévére.

A komplex vizsga után fennmaradó kreditek jellemzően a következőkből állnak: kutatási és disszertációs tevékenység kreditek;  publikációs, oktatási vagy konferencia kreditek.

Az 5 – 7. félévig az évente megrendezésre kerülő PhD konferencián a hallgatók számára az előadással való részvétel ajánlott.

A PhD abszolutóriumot / végső tanulmányi elismerést akkor kap a doktorandusz, ha teljesítette a komplex vizsgát és teljesített legalább 240 kreditet. A kutatási és disszertációs szakaszban egy kötelezően teljesítendő tárgy van, a Disszertáció fejezetvédés.

Disszertációvédés

A doktorandusznak a komplex vizsga után legfeljebb három éven belül be kell nyújtania a doktori disszertáció végleges változatát (az előzetes védés után átdolgozva). Indokolt esetben egy év halasztás kérhető.

A nyilvános védésre benyújtott (végleges) doktori disszertáció benyújtásának feltétele az abszolutórium megszerzése, továbbá az előzetes (házi) védés. A házi védéshez általában a végső védés opponenseit kérjük fel bírálatra. Ebből következik, hogy a házi védésre bocsátás előtt a BDT-vel (Bölcsészettudományi Doktori Tanács, kari szintű testület) megszavaztatjuk a védési bizottságot.

A doktori program vezetője nyilatkozik a házi védésre benyújtás előtt, hogy a doktorandusz teljesítette a publikációs követelményeket (5 lektorált publikáció, ebből egy lehet szerkesztett kötetben, a többi peer-reviewed lapban, részletek a publikációs követelmények fül alatt). Az előzetes védés előtt a Debreceni Egyetemi Nemzeti Könyvtár ellenőrzi a szöveges átfedéseket. A plágiumvizsgálatot (szövegegyezéses vizsgálat) az intézet PhD ügyvivő szakértője menedzseli.  Az elemzés után a hallgatóknak írásban kell nyilatkozniuk az átfedések hátteréről.

A házi védésen kapott visszajelzések birtokában a jelölt átdolgozza a házi védésre leadott dolgozatot, melyről a nyilvános védésre benyújtás előtt újabb plágiumvizsgálat készül.

A végső dolgozattal együtt a jelölt tézisfüzetet is készít (angolul és magyarul) és a BDT titkárának angol és magyar nyelvű absztraktot is lead. A tézisfüzetre mintát, a védés folyamatáról eligazítást a btkphd.unideb.hu oldalon lehet találni.

A bírálatra az opponensek 2 hónapot kapnak. A bírálatokra írásban kell válaszolni, és a válaszok titkársághoz eljuttatása után a védés szervezhető. A védés szervezésében a témavezető segít, ami a bizottsági tagok felkérését, és az időpontegyeztetést illeti. A védést 1 hónappal a védés előtt meg kell hirdetni, a meghirdetést a hivatalos platformokon a BDT titkárság intézi.

 

Legutóbbi frissítés: 2026. 01. 22. 13:18