Tankó Béla, a Debreceni Egyetem bölcsészdoktora, egyetemi tanára, rektora, majd dékán; a Nyári Egyetem szervezője és az Erdélyi Iskola képviselője.
Gimnáziumi tanulmányait Szászváron végezte, ahol jeles eredménnyel érettségizett. Nagyenyeden teológiai tanulmányokat folytatott, majd a Kolozsvári Egyetem alapítása (1895) után teológus, majd bölcsészhallgató lett. Igen nagy hatással voltak rá Böhm Károly és Schneller István tanításai. Tankó már fiatal korában jelentős eredményeket ért el: különdíjat nyert Kant előtti és utáni pszichológiát tárgyaló tanulmányával, sőt egy évre ösztöndíjat kapott az edinburghi egyetemre. A diploma megszerzése után (Kolozsvár, 1899.), gimnáziumi tanár és iskola lelkész lett. Tankó Béla már gimnáziumi tanárként is tagja volt a tudományos közéletnek: egyháztörténeti tankönyvet írt és részt vett a Filozófiai Társaság munkájában.
A doktori fokozatot szintén Kolozsváron szerezte meg, s ott kapta meg egyetemi magántanári kinevezését is. 1914-ben már a Debreceni Egyetem oktatója lett, ahol filozófiát és pedagógiát tanított. Egyetemi tanári kinevezését 1916-ban kapta meg.
Két alkalommal töltötte be a dékáni tisztséget (1920-21; 1940-41) és egy alkalommal rektorrá (1936-37) is kinevezték. Közreműködött a Nyári Egyetem megszervezésében is.
Filozófiai nézeteinek kialakulásár nagy hatással volt a Böhm Károly által szervezett ún. Erdélyi Iskola eszmerendszere. Az egyetem lényegét két tényezőben határozta meg: az univerzalitásban, másrészt a szabadság eszméjében. Az univerzalitás alatt az egyetemi kutatómunkát értette, az igazság feltárását; a szabadság elve alatt pedig az egyetem önkormányzati jogát a tudomány kérdéseiben és a kutatás szabadságát, továbbá a tanulók szabadságát, önálló kutatási téma választásában.
Tankó Béla, mint egyetemünk pedagógia professzora jelentős mértékben hozzájárult a tanszék később arculatának kialakulásához, s mint az Erdélyi Iskola prominens alakja meghatározó szerepet töltött be filozófiai alapvetésű pedagógia kialakulásában.