A fokozatszerzés nyelvi feltételei (szociológia)

A fokozatszerzés nyelvi feltételei

A fokozatszerzéshez szükséges nyelvi szinteket („a” és „b” nyelvek esetében), valamint az igazolás módját a Doktori Szabályzat és annak tudományterületi kiegészítése határozza meg.

Doktori iskolánk az elfogadható nyelvek köréről annyiban rendelkezik, hogy az „a” és „b” nyelvek mindegyike élő, szakirodalmi tanulmányozásra alkalmas idegen nyelv lehet, úgy, hogy az egyik szintet az angol, német, francia, orosz, spanyol és olasz nyelvek közül szükséges teljesíteni. Ez alól kivétel, hogy a Filozófia program „b” nyelvként antik nyelveket is elfogad, a Szociológia doktori program pedig elfogadja a lovári nyelvet. Az eszperantó nyelvet a doktori iskola sem „a”, sem „b” nyelvként nem ismeri el.

A fokozat megszerzésének nyelvi feltételei és annak igazolása doktori iskolánként:

a, A Humán Tudományok Doktori Iskolában filozófia- és neveléstudományban a fokozatszerzés feltétele, hogy a jelölt a tudomány műveléséhez szükséges nyelvismerettel rendelkezik az angol, francia, német (és indokolt esetben egyéb) nyelvek valamelyikéből.

Pszichológia- és szociológia tudományban a fokozatszerzés nyelvi feltétele az angol nyelv ismeretét jelenti.

A tudomány műveléséhez szükséges nyelvismeret igazolásának módja lehet:

  • államilag elismert, legalább középfokú (az Európa Tanács Közös Európai Referenciakeret B2 szintjének megfelelő), komplex (szóbeli és írásbeli készséget is igazoló, korábban „C” típusú) vagy azzal egyenértékű (pl. az adott nyelvből szerzett, legalább 60 %-os, emelt szintű érettségi bizonyítvány) vagy honosított nyelvvizsga;
  • nyelvszakos vagy szakfordítói oklevél vagy idegen nyelvű képzésben szerzett oklevél;
  • az adott nyelven megszerzett érettségi bizonyítvány;
  • a Debreceni Egyetem BTK Idegennyelvi Központ igazolása az adott nyelv B2-es szintű komplex ismeretéről. (Kivéve a filozófia tudományágban!)

A tudomány műveléséhez szükséges nyelvismeretet legkésőbb a doktori értekezés leadásáig igazolni kell.

Legutóbbi frissítés: 2023. 09. 26. 09:41