Hírek

Király Linda és Király Viktor osztotta meg sikereinek kulisszatitkait a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének Könnyű(?) Zenész ÉLETutak című sorozatában kedd este az oDEon egyetemi színházban. A testvérek meséltek a család zenei gyökereiről, valamint arról is, hogyan kerültek közel a zenei pályához és milyen viszontagságokon, próbatételeken keresztül vezetett az út a világsikerig.

Idén már tizedik évadával folytatja ismeretterjesztő előadás-sorozatát a Debreceni Egyetem (DE) Tudományos Igazgatósága. A kéthetente jelentkező Science Café szokatlan környezetben népszerűsíti közérthető, olykor játékos formában az intézmény legfrissebb, legérdekesebb tudományos eredményeit.

Környezetvédelem, ökológia, földtudomány, mikrobiológia, biotechnológia, orvostudomány, valamint molekuláris biológia és farmakológia területén végzett kutatásaikat mutatták be középiskolások pénteken és szombaton a Tudományos Diákkörök XXIV. Kárpát-medencei Konferenciája élet- és környezettudományi tematikus fordulóján Debrecenben. Az országos megmérettetésen a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája diákjai kitűnően szerepeltek, valamennyien bejutottak a Kárpát-medencei döntőbe.

Szakmai konferencián vitatták meg a digitális pedagógia legújabb eredményeit és kihívásait pénteken a Debreceni Egyetemen (DE). A neveléstudományi, pszichológiai, gyógypedagógiai és óvodapedagógiai területen dolgozó szakembereknek rendezett tanácskozás egyik témája a mesterséges intelligencia oktatásban történő alkalmazása volt.

Debrecen Környezetvédelmi Programja, a Zöld Kódex társadalmi egyeztetésének fontos állomásaként tartottak kerekasztal-beszélgetést a Kölcsey Központban. A Debreceni Egyetem szakemberei is közreműködtek a környezetvédelmi program készítésében a Zöld Munkacsoport tagjaival együttműködve.

Az Abigél című regény musical változatával ünnepelte a Magyar Kultúra Napját az oDEon Egyetemi Musical Színház.

A mezőgazdasági és hidrológiai aszálytrendek megfigyelésén, valamint monitorozó és előrejelző rendszer kidolgozásán dolgoznak a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a DE Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság kutatói. Az eredmények segíthetik a hatékony aszálycsökkentési tervek kidolgozását. A kutatás részleteit a Computers and Electronics in Agriculture című neves tudományos folyóiratban publikálták.

Eskütételüket követően 83 hallgató vehette át oklevelét pénteken a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) téli diplomaosztó ünnepségén.

Újabb sikeres állomásához érkezett a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar, valamint az almati al-Farabi Kazak Nemzeti Egyetem partnersége. Kazahsztán vezető felsőoktatási intézményének egyik kutatója a magával hozott, Kazahsztánban gyűjtött ritka növények szövetmintáinak DNS-kivonását és minőségellenőrzését készítette elő fél éven át a DE laborjában.